2004-ben több más partnerünkkel tárgyalásokat kezdtünk egy Kínában építendő gyártóegység felépítéséről, amely a rendkívül gyorsan növekvő kínai piacot látná el a gyümölcsitalokkal. Ebben a tervezetben európai partnereink a TPC Trading svéd cég (ez egy Kínára szakosodott befektető cég) és a Hellefors svéd cég (a legnagyobb svéd italgyártó). További európai partnerünk Jan Ove Waldner, a sokszoros asztalitenisz világbajnok, aki nagyon népszerű Kínában, mivel ebben a sportban hosszú időn keresztül egyedüli európaiként sikeres versenytársa volt a kínai játékosoknak.
Tárgyalásokat kezdtünk a gyümölcsitalt és gyümölcslevet előállító gyár felépítéséről a sanghaji és hongkongi üzleti körökből származó kínai partnereinkkel. Végül JIANGSU tartomány kormányzati képviselőivel írtuk alá ennek a már említett gyárnak a felépítéséről szóló szerződést, mely a tartomány Zhangjiagang városában kerül majd megvalósításra. Kiváló fekvése miatt választottuk ezt a várost (mivel pontosan Kelet-Kína fő kereskedelmi metropoliszai között fekszik – mint Sanghaj és Nanking), valamint annak a rendkívüli támogatásnak köszönhetően, melyet a kínai kormánytól azért kaptunk, hogy a gyárat ebben a körzetben helyezzük el. A gyár 400 kilométeres körzetében élő közgazdasági szempontból érdekes lakosság száma több mint 250 milliót tesz ki.
Az ebből a célból megalapított joint-venture-ben az európai fél részesedése jelenleg 70%, a kínai fél részesedése 30%. A befizetett alaptőke összege 10 millió USD. Továbbá az egész tervezet 60% -os pénzügyi támogatást élvez a kínai kormány fejlesztési befektető alapjai részéről és a BANK OF CHINA kölcsöne révén.
A felszerelt gyártási kapacitás 100 millió liter gyümölcsital évente, ugyanakkor lehetőség van a kapacitás gyors, ötszörösre növelésére.